A menstruációs ciklus működésének megfigyelhető jeleivel akkor találkoztam először, amikor már diagnosztizált egészségügyi problémám kezelését nem szerettem volna a tünetek elfedésével folytatni.
A PCOS, azaz policisztás ovárium szindróma hátterében álló folyamatok mélyebb megértése és az oki szintű, valódi megoldás megtalálása vezérelt, amikor rátaláltam arra a tudásra, ami ezekben azóta is segítségemre van. Ez volt a cikluskövetés, melynek később oktatójává is váltam.
Ennek a tudásnak köszönhetően a napi szintű, egyszerű önmegfigyelések által ma már pontosan tudom, hogy a ciklus mely napján mi történik a testemben.
Így fonódik össze személyes és szakmai történetem, ugyanis gyógyszerészként mindig is motivált, hogy az egészségügyi problémák okának kezeléséhez járulhassak hozzá és az egészségfejlesztéssel a megelőzés fontosságát hangsúlyozhassam.
Végzett FEMM™ oktatóként részt vettem a módszer orvosi képzésein is, ami a gyógyszerészként elsajátított élettani alapokkal együtt tette teljessé a női egészség megőrzését és helyreállítását segítő tudásunkat.
A női egészség fejlesztésének témájával foglalkoztam az Év Gyógyszerésze (2022) pályázatra készített munkámban is, amelyben a fogamzásgátlási módszerek teljes körű ismertetését jártam körbe mélyebben, beleértve a cikluskövetés oktatás lehetőségét.
Ez nagyban segít abban, hogy minden számodra fontos szempontot figyelembe véve támogathassunk Téged, ha fogamzásgátlási céllal keresel fel minket.
Bár a cikluskövetésre még akkor találtam rá, amikor alternatív fogamzásgátlási lehetőségek után kutattam, fontos szerepet játszott a babatervezés során is.
Amióta a módszer az életem része, a termékeny napjaimat magabiztosan felismerem, így elmondhatom, hogy a várandósságom elérése is a cikluskövetés ismeretének segítségével valósult meg. Ami pedig ahhoz segített, hogy ezen sorokat egy csodálatos kislány büszke anyukájaként írhatom.
Már végzett FEMM™ oktatóként a szakgyógyszerész szakvizsgára készülve a reproduktív egészségügyi ellátásokra specializálódott gyógyszertár lehetőségét vizsgáltam, ami a cikluskövetés oktatói képzés elvégzése után szélesítette a női egészséggel kapcsolatos egészségtámogató lehetőségeket, beleértve olyan diagnosztikai eszközök fejlesztését is, amik elérhetőségét azóta is figyelemmel kísérjük.
© BelsőBalansz – Minden jog fenntartva! | Adatvédelmi tájékoztató